6. Állomás - Az oroszlános díszkút

A húsvéti locsolkodásról 

Utolsó állomáshelyünkön, a Kossuth tér közepén, a Városháza előtt áll az oroszlános díszkút, Wild László 1986-os alkotása. A vízsugarakat köpő oroszlánfejek a Hatvan címerében megjelenő állatra is utalnak.

A húsvét egyik legismertebb szokása – a locsolkodás – néhány évtizeddel ezelőtt még nem kölnivel, hanem friss kútvízzel zajlott. A parasztházak udvarán vagy a köztereken ásott kerekes kutak találkozási pontok voltak, a közösségi élet helyszínei, egyben a locsolkodás kiindulópontjai.

A locsolkodás vagy öntözködés húsvéthétfő reggelén kezdődött. A hétfői locsolás alapja a víz tisztító és termékenységvarázsló erejébe vetett hit, hiszen a lányokat azért locsolták meg, „hogy el ne hervadjanak”. A víz és a húsvét kapcsolatának vallástörténeti analógiája is van: A legenda szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat is locsolással igyekeztek a zsidók elhallgattatni. Az öntözködést locsolóversek elszavalása előzte meg. Éppen a locsolkodás szokása miatt, a húsvéthétfőt sok helyen vízhányó, vagy vízbevető hétfőnek nevezték. Miután megöntözték őket, a lányok köszönetet mondtak, és megkínálták a legényeket hímes tojással. Majd bevezették őket a házba, ahol terített asztal mellett foglalhattak helyet. Bort, pálinkát, süteményt kaptak, sokáig azonban nem falatozhattak, mert más házaknál is vártak rájuk. Ha a faluból csak egy lány is kimaradt volna, annak nagy sértődés lett volna a vége.

Feladat:
Igaz vagy hamis?
A következő állítások vajon igazak (I) vagy hamisak (H)?

1; A locsolás húsvéthétfő után kezdődött.
2; A húsvéti öntözködés az ősi, termékenységvarázsló rítusokkal is kapcsolatba hozható.
3; A legények locsolás utáni kínálása rövid folyamat volt.
4; A jeruzsálemi asszonyok is meglocsolták a feltámadt Krisztust.

 

Virtuális túránk végén köszönetet mondunk mindenkinek, aki „ellátogatott az összes állomásra”, és lelkiismeretesen megoldotta a feladatokat!

A helyes megfejtéseket a kitöltők nevével együtt 2021. április 9-ig várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

A nyereményjáték sorsolására április 12-én kerül sor, a nyertesek nevét a Hatvany Lajos Múzeum és a Tourinform Hatvan Iroda Facebook-oldalán is közzétesszük!

Addig is szép ünnepet, Áldott Húsvétot kívánunk!